Energia, regeneráció természetes erővel

Egészséges sportolás

Egészséges sportolás

Esés a Hajógyárin - egy bringás srác naplójából

2021. szeptember 01. - Krisztián és a sport

Gyönyörű nyár végi szombat hajnal volt, ideális egy jó tekerésre. Kellemes idő, még üres utak, szép napfelkelte a Hajógyári-szigeten. Aztán mégsem erről maradt emlékezetes.

Hanem a Honvéd kajak-kenu szakosztályában ajtót nyitó hölgy elképedt arcáról, mikor negyed hétkor rendeltem egy vodkát a büfében.

Már akkor is meglepődve nézett rám, amikor megkértem, legyen olyan kedves, engedjen be a mosdóba, mert lemosnám a porral kevert vért a kezemről, de elképedését a szesszel tudtam fokozni.

Miután tisztáztuk, hogy csak külsőleg, fertőtlenítésre használnám, közölte, hogy nem ad, és elővette az elsősegély-ládát. Ortodox módon, Betadine-nal fertőtlenítette, aztán bekötözte az alkaromon lévő méretes hasadást.

Alighanem itt tudatosult bennem is, hogy a nap további részében orvosi, majd kórházi ügyeletre szaladgálok majd.
Pedig amikor kipöcköltem a sebből a benne lévő, mogyorónyi kődarabot, nem tűnt olyan veszélyesnek a történet.

Mivel a fájdalom nem volt vészes, a kaviccsal voltam elfoglalva, meg azzal, hogyan lehettem ennyire ügyetlen. Az egyik pillanatban még szép lassan gurultam a sétány mellett lévő kukához, hogy kidobjam a korábban elmajszolt energiaszelet papírját, a következő pillanatban pedig a földön feküdtem a bicikli alatt.

Azt persze már tudom, hogy meg kellett volna állni egy pillanatra, esetleg a mez zsebébe tenni a szemetet és otthon kidobni, azt viszont a mai napig sem, hogy a hihetetlen mozgáskoordinációm, vagy a murvás, köves út miatt estem el.

A produkció eredménye mindenesetre egy összekarcolt cipő lett és két lyuk a nadrágomon. Meg persze a kavics a bőröm alatt.

A vodkából végül egy kóla lett és a Strava szerint személyes rekordok hazafelé a Nánási úton, bekötözött karral. Biztos, ami biztos, a Honvédos hölgy még figyelmeztetett, hogy kifelé vigyázzak a K-hídon lévő síneken, mert nagyon csúszósak

08_kez_kotozve.jpg

Az esti Palotai DJ-szettet azért nem hagytuk ki. A pohárban természetesen szóda volt.

A háziorvosi ügyeleten újabb kötözés után sebészhez irányítottak, mondván, hogy ezt varrni kell. Az épp ügyeletben lévő ismerős sebész gyorsan beszúrt egy tetanuszt, majd

– miközben egy szikével „trimmelte” a bőröm –

közölte, hogy épp ellenkezőleg: mivel a kavicsok egy kis zsebet vágtak a karomon, ezüsthálóval még napokig nyitva kell tartani és fertőtlenítőszerrel meg fültisztító pálcikával tisztogatni, hogy szépen gyógyuljon.

08_tahitotfalu.jpg

A kedvenc crosstrekkinges képem.

A gyógyulás néhány hete alatt megtanultam, hogy a Betadine bizony csíp, ráadásul nem mehettem bringázni sem, ezért el is döntöttem, hogy eladom a biciklimet.

A bejegyzés trackback címe:

https://egeszsegessportolas.blog.hu/api/trackback/id/tr816677440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2021.09.02. 12:07:33

És eladtad? Ha még nem, jó eséllyel évekig bánni fogod, ha megszabadulsz tőle.
Boldogult ifjúkoromban iszonyat nagyot taknyoltam egy Csepel "versenybiciklivel".
Kb harmincas tempónál eltört a pedál tengelye, se kesztyű, se sisak, szemüveg lencsék üvegből... pár milliméteren múlt, hogy csak a szemem alatt lett összeszabdalva a képem.
Pár nap kórház, majd első dolgom volt a törött bringát kukázni és beszerezni egy másikat. Pedig a család azt hitte, többé nem ülök biciklire...

Szóval ha ezt az eladást nem csak dühből írtad, akkor várj vele tavaszig!
süti beállítások módosítása