Miközben teljes erőből bedurrant a nyár és bármilyen sporttevékenység során különösen oda kell figyelni a napvédelemre és a megfelelő hidratálásra, igen távolinak tűnik az április, amikor a siófoki bringatúrát az esőtől tartva, nem túl tavaszias, 1 fokos hőmérsékletben kezdtük meg.

Gyors összefoglaló azok számára, akik esetleg nem olvasták az első részt: a baráti társaságból hárman kitaláltuk, hogy mennyire jó móka lenne végigmenni a frissen átadott Budapest-Balaton kerékpárúton és letekerni Budapestről Siófokra.

A váratlanul alacsony reggeli hőmérséklet okozott némi fejtörést, mert nappal viszont napsütés és kellemes idő volt várható. Az aznapi ruhatárat tehát nem csak a réteges öltözködés szabályait szem előtt tartva kellett összeállítani, de arra figyelemmel is, hogy a levett darabokat minél kisebbre össze lehessen hajtogatni.

Dzseki helyett tehát szélmellény, hosszú ujjú mez helyett pedig karmelegítő, amik aztán kényelmesen beférnek a mez zsebébe az addigra elfogyasztott energiaszeletek helyére, amikor már kisütött a nap.

Szóval kicsit fáztunk a reggeli indulásnál, de legalább az eső nem esett. Ennek megfelelően az út első része Etyekig, a már ismert szakaszon kellemes tempóban és jó hangulatban telt.

Aztán hogy a szőlőhegyre vezető emelkedő az előtte ivott dupla presszó vagy a lelkesedés okozta nagyobb tempó miatt fogott ki rajtam, azóta sem tudom. Pedig se túl meredek, se túl hosszú nem volt, mégis megtréfált.

Olyannyira, hogy kicsit el is bizonytalanodtam, tényleg végig tudok-e menni. Holtpont I.

Aztán ahogy felküzdöttem magam, a látvány és az út kárpótolt: a szőlők és fasorok által határolt hosszú egyenesek, a nem túl barátságtalan emelkedők, a jó minőségű út és a pazar kilátás az egész túra egyik legkellemesebb szakaszává tette ezt az etyeki részt.

Kisütött a nap is, kikerültük az azóta (teljesen indokoltan) átépítés alatt álló kajászói rémet, szépen haladtunk és egy parádésan hosszú gurulást követően már Velencén voltunk.

A Velencei-tavat elhagyva épp azt tervezgettük, hogy Fehérváron hol álljunk meg egy hosszabb pihenőre, amikor ezt az idilli állapotot régi ismerősöm, a görcs törte meg.

Alattomosan, minden előjel nélkül támadott egy enyhe emelkedő közepén, olyan erővel, hogy néhány méter után le kellett szállnom a bringáról. Holtpont II.

Pár perc nyújtás, egy fél kulacs víz, illetve az elővigyázatosságból bekészített sótablettáim első adagja segített bejutni Székesfehérvárra, ahol a tervezett ebédből nem tervezett módon válságtanácskozás lett.