A futár kijött az étteremből, amelynek teraszán ültünk és miközben kivette a tárolóból olasz országútiját, rápillantott a bringámon lévő Garminra. Körbepillantott és elismerő biccentéssel jutalmazta az addig megtett 83 kilométert. Kár, hogy ennek nem tudtam teljes szívemből örülni, mert épp a görcsöt masszíroztam ki a jobb combomból.

Abban a pillanatban nagyon távolinak tűnt a reggeli indulás és a délelőtti szőlőhegyek, de még távolabbinak a célként kitűzött siófoki nyaraló. A táv körülbelül 2/3-át tehettük meg addig, de az egész túra végkimenetele attól függött, milyen állapotba tudom hozni egy hosszabb pihenő alatt a görcsölő lábaim.

Hiába készültem ugyanis már a téli időszaktól, hiába ettem és ittam megfelelően egész nap, alattomos és gonosz kis ismerősöm, az izomgörcs újra megtámadott. Bevetettem mindent: miközben nyújtottam és masszíroztam a lábam, rengeteg sportitallal és sótablettával töltöttem újra szervezetem.

Mindeközben persze számba vettük a túra befejezésére vonatkozó lehetőségeinket is:

• lógó orral felülök egy vonatra és Siófokon találkozunk;
• lógó orral felülök egy vonatra és hazamegyek;
• lógó orral mindannyian felülünk egy vonatra;
• megyünk tovább együtt.

Mivel én nem akartam tönkretenni a többiek túráját, ők pedig semmiképp nem akarták nélkülem befejezni, csakis egy megoldás jöhetett szóba: irány a kerékpárút és Siófok!

Az addig sem Pro Tour tempónk tovább lassult, én pedig még gyakoribb ivással és rendszeres elektrolit-utánpótlással igyekeztem továbbra is a bringán maradni.

Ebben nem annyira volt partner a hosszú és egyenletes Kőszárhegyi emelkedő, illetve a Balatonfőkajár és Akarattya közötti szakasz sem. Összeszorított fogakkal azonban csak sikerült eljutni/feljutni a Magaspartra, ahol újabb masszázs következett, viszont a Balaton látványa és a tudat, hogy már csak két emelkedő van hátra a célig, olyan erőt adott, amely biztossá tette, hogy megcsináljuk mi ezt.

Így is lett. A tervezettnél ugyan lassabb tempóban, ezért kicsit később, de megérkeztünk a nyaralóba, amely – mint kiderült – nem 120, hanem 133 kilométernyire van a Bikás-parktól.

Itt letudtuk az elengedhetetlen nyújtást-lazítást és kiültünk a teraszra, hogy kiélvezzük a tó látványát és azt a kellemes elégedettséget, hogy a nehézségek ellenére csak odaértünk és megcsináltuk, amit elterveztünk.