Ahogy kiléptünk a nyárból, érzékelhetően csökkent a napsütéses órák száma, a kerékpárokon azonban sajnos sötétedés előtt valahogy nem akarnak megjelenni a lámpák. Pedig több okból is fontos, hogy egy kerékpáros látható legyen!

A Magyar Kerékpárosklub legutolsó, 2022-ben készült felmérése alapján csökkent azoknak a száma, akik megfelelően – lámpával elől és hátul – kivilágított kerékpárral közlekednek. Ez 2022-ben 79,1% volt, ami csak nagyon kis mértékű csökkenés a 2021-es 80,3%-hoz képest és persze nagyon jó eredmény az első, 2011-es mérés 57,2%-hoz hasonlítva, azonban még mindig van hová fejlődni kerékpáros biztonság terén.

A biciklistákat ért balesetek nagy százalékában ugyanis közrejátszik a nem megfelelő láthatóság.

Hogy őszinte legyek, én sem a volán mögött, sem a nyeregben ülve nem igazán tapasztalom ezt a 80% körüli értéket, pedig egyszerű lenne még tovább javítani ezen.

Látszani

Természetesen a kerékpáros világítás esetében is a látni és látszani elv érvényesül. A legfontosabb, hogy ne csak akkor kapcsoljuk fel a lámpákat, ha már részlegesen vagy teljesen besötétedett, illetve rosszak a látási viszonyok, mint például köd esetén.

Mohamed Hassan képe a Pixabay -en. 

A lehető legegyszerűbb és a legbiztonságosabb, ha legalább a hátsó, piros fény folyamatosan be van kapcsolva. Bár sok esetben van lehetőségünk rá, hogy kerékpárúton közlekedjünk, azért elég gyakori, hogy ugyanazt az aszfaltcsíkot használjuk, mint az autók vagy motorkerékpárok, amelyek az esetek nagy többségében lényegesen gyorsabban haladnak nálunk, kevesebb idejük van észlelni minket és reagálni a jelenlétünkre.

Minél láthatóbbak vagyunk, annál jobb!

Ebben a nappal bekapcsolt piros fény sokat segíthet, még olyan esetekben is, amikre elsőre nem feltétlenül gondolunk. Például októberben vagy novemberben már a délutáni órákban is nehezebb észrevenni egy kerékpárost a kevesebb napsütés és a rosszabb fényviszonyok miatt.

De még nyáron, a verőfényes napsütésben is segíthet az olyan utakon, ahol a napos és árnyékos szakaszok nagyon gyorsan váltakoznak.

Este

Természetesen, ha sötétedés után tekerünk, akkor mindent be kell vetni. Fehér fény előre, hogy mutassuk a haladási irányt, a piros pedig hátra. Nyugodtan használhatunk (sőt, ajánlott is) fényvisszaverő rétegeket is a küllőkön, a pedálokon, a sisakunkon vagy a ruházatunkon.

Éjszaka arra is kell gondolunk, hogy nekünk is látnunk kell az akadályokat, kátyúkat, táblákat. Minél hamarabb észleljük az úton található tárgyakat, annál gyorsabban tudunk reagálni rájuk.

Ha például 30 kilométer per órás tempóval haladunk, akkor körülbelül 15-20 méterre van szükség, hogy az előttünk lévő akadályokat érzékeljük és meg tudjunk állni.

Melyiket és hogyan?

Felvetődik a kérdés, a hatalmas választékból milyen lámpákat csatoljunk fel a kerékpárra? Akárcsak a futáshoz használt fejlámpák esetében, itt is elsősorban a fényerő lumenben kifejezett értékét érdemes figyelni. Minél magasabb ez a szám, annál erősebb a lámpa fénye.

Érdemes legalább a 100-as érték fölött válogatni. Városi forgalomban, egy 200-400 lumennel világtó lámpa már bőven elegendő, ha olyan helyeken közlekedünk, ahol nincs, vagy gyérebb a közvilágítás, akkor 600 lumen fölé is érdemes lehet felmenni.

Elől érdemes folyamatos fehér fénnyel világítani. Hátul, ha van rá lehetőség, akkor a villogást és a folyamatos fényt egyszerre is alkalmazhatjuk.

A villogó fény sokkal jobban felkelti a figyelmet, viszont ha csak azt használjuk, akkor sötétben, nagyobb sebességnél a kihagyások miatt nehezebb belőni a fényforrás távolságát.

Figyeljünk arra is, hogy úgy helyezzük el a lámpákat a bringán, hogy azokat lehetőleg semmi ne takarja. Ez különösen a nyeregre vagy a nyeregcső legtetejére csíptetett világítótestek esetében fontos. Ne feledjük, előfordulhat, hogy akik mögöttünk jönnek, sokkal magasabban ülnek, ezért más szögben látják a hátsó fényünket.

Ne felejtsük el!

A legfontosabb persze, ha már gondoltunk és áldoztunk a megfelelő világítás beszerzésére, akkor ne csak a táskában legyen plusz súlynak vagy a bringán dísznek. Kapcsoljuk is be!

Túraútvonal egy jó tekeréshez az év utolsó meleg napjaira, azoknak, akik szeretik a kiváló panorámát. Nemrég a Balaton északi partja felé vettük az irányt és végigtekertük a Veszprém-Balatonalmádi kerékpárutat. Úgy döntöttünk, ezúttal kicsit tovább megyünk és felkeresünk kettőt a legjobb magaslatok közül, ahonnan igazán szép kilátás nyílik a Balatonra. A Veszprém-Balatonvilágos kirándulás.

Alsó, felső

Mivel vonattal könnyen elérhető és az északi part csak néhány pedálfordulat és egy kellemes gurulás lejtőn lefelé, ezért Veszprémből indultunk a Felsőörs felé tartó kerékpárúton, amely egyébként idén az Év kerékpárútja szavazáson is indult.

A vasútállomástól, könnyen eljuthatunk a Szilágyi László utcagalériához, ami a kerékpárút hivatalos nulladik kilométere. Innen már csak a kerékpáros piktogramokat kell követni és tekerni a 248-as számú útvonalon.

Amikor kiértünk a városból, átmentünk a 8-as főút alatt és magunk mögött hagytuk az ipari parkot, akkor egészen Alsóőrsig kiépített - szinte vadonatúj - kerékpárúton gurulhatunk. Felsőörsön is csak egy egészen rövid szakaszon kell osztoznunk az autókkal.

Alsóörsre beérve figyeljünk a balkanyarra a „Balaton kör” feliratú jelzőtáblával, mert könnyű rajta túlgurulni! Innen már csak pár méter és parton rá is csatlakozhatunk a Balaton körbeölelő kerékpárútra és ezután a főként lejtős, körülbelül 20 kilométeres bemelegítés után Tihany felé vehetjük az irányt.

Tihany

Csopakon és Balatonfüreden át haladunk tovább, végig kerékpárúton vagy kijelölt kerékpársávon, a strandok és szállodák mellett, keresztül a Tagore sétányon. Mivel legtöbb esetben a klassz fotók feltétele, hogy fentről nézünk lefelé, muszáj beiktatnunk Tihanyt. Füred után emiatt nem sokkal következik egy körülbelül két kilométeres szakasz, ahol hatvan méter emelkedés vár ránk. De nem kell megijedni, egyáltalán nem leküzdhetetlen akadály, ami után a tihanyi panoráma kárpótolni fog.

A félszigeten érdemes kicsit több időt eltölteni, lődörögni az apátság melletti Pisky-sétányon, megpihenni a Pünkösdi-ligetben. Egy kis nézelődés, frissítés, levendulaillat és Gombóc Artúr mellett néhány helyen még első osztályú kávéra is bukkanhatunk. (Természetesen a legjobbat nem a legfrekventáltabb helyen kell keresni, hanem kicsit lejjebb).

Délen

Ha úgy érezzük eleget láttunk a félszigetből, akkor legurulhatunk a kompig, amivel átcsorgunk Szántódra és balra fordulva újra rácsatlakozunk a Balaton kör aszfaltcsíkjára. Innen tényleg teljesen sík útvonalon haladunk tovább,

Zamárdin és Siófokon keresztül Balatonvilágos irányába. Hogy őszinték legyünk, ez a közel 20 kilométeres szakasz nem bővelkedik a látnivalókban - persze Siófokon a víztoronyra lehet vetni egy pillantást - csak követnünk kell a jelzéseket és a nyaralók, apartmanok, illetve kempingek rengetegében eljutunk Balatonvilágosig.

Egyből észrevesszük mikor érkeztünk meg, ugyanis egy rövid, de 10-12% százalékos emelkedő állja majd utunkat, aminek érdemes megfelelő fokozaton nekikezdeni. Miután felküzdöttük magunkat, már csak néhány tekerés és el is értük a Panoráma kilátót, ahol a Balatont a déli oldalról megcsodálva kifújhatjuk magunkat.

Merre tovább?

Ha eleget nézelődtünk és kellő mennyiségű fotó készült, több lehetőségünk is van. Abban az esetben, ha beérjük az eddigi közel 70 kilométerrel, akkor Balatonvilágoson vagy Balatonaligán könnyen felpattanhatunk egy vonatra Budapest irányába.

Ha azonban szeretnénk begyűjteni a havi Gran Fondo jelvényt, csak üljünk vissza a nyeregbe és a Magaspart érintésével teljesítsük a Balaton kiskört, vagy Balatonfőkajár irányába, rátérve a BuBa kerékpárútra, Polgárdi felé elindulhatunk Székesfehérvár felé.

Ha egy hosszabb, akár egész napos túrát keresel szép panorámával és sok látnivalóval, nem leküzdhetetlen emelkedőkkel, akkor érdemes Veszprémből Balatonvilágos irányába tekinteni.

Néhány hete Stockholmban töltöttem néhány igazi turistás napot, amikor sort kerítettünk a kötelező körökre: Vasamuseet, metrózás, Skansen, na meg, az elmaradhatatlan fahéjas csiga és a köré szerveződő beszélgetős kávézás, a fika. Ezeket általában egy-egy teraszon tartottuk meg, így közben volt alkalmunk bámészkodni és egyebek mellett szemügyre venni a kerékpárosokat is. Hamar szemet is szúrt, hogy viszonylag sokan bringáztak bukósisak nélkül, ami nagyon meglepett, hiszen Svédországban törvény szabályozza, hogy 15 éves kor alatt kötelező bukósisakot viselni kerékpározás során.

A skandináv állam egyébként is élen jár a közlekedésbiztonsági fejlesztésekben, többek között az autókban lévő hárompontos biztonsági öv is svéd szabadalom.

Forrás: https://nyhetsrum.folksam.se/en/2020/06/03/big-differences-between-bicycle-helmets-and-the-price-is-not-a-decisive-factor/

TUDTAD? A hárompontos biztonsági övet mérnöke, Nils Bohlin tervei alapján szabadalmaztatta a Volvo. Az első modell, amelyben alapfelszereltség volt az új technológia, a Volvo PV 544-es volt. A svéd gyártó menedzsmentje olyan fontosnak ítélte meg ezt a fejlesztést, hogy a többi gyártó számára is ingyenesen elérhetővé tette a hárompontos biztonsági öv szabadalmát.

Kicsit jobban megnézve a bukósisak nélkül kerékpározókat, feltűnt, hogy szinte mindegyikük egy fekete, sálszerű kiegészítőt visel, ami nem annyira volt indokolt a 24-25 °C-os nyári időben. Utánanéztem és mint kiderült, ők nem felelőtlenek, hanem a legújabb svéd fejlesztést, a Hövdinget hordják.

Bukósisak

Korábban írtunk már arról, miért elengedhetetlen felszerelés a kerékpáros sisak: egy esés vagy ütközés során a fejet ért ütéseknek, szúrásoknak komoly, akár fatális következménye is lehet.

Ezeknek esélyét jelentősen csökkentik a modern kerékpáros bukók, amelyek ma már nem csak biztonságosak, de könnyűek, aerodinamikusak és divatosak is. Ez utóbbi kijelentéssel – mármint a divatossággal – nem értett egyet Anna Haupt és Terese Alstin, akik formatervezési diplomamunkájukként alkották meg a Hövdinget.

Bukósisak 2.0

Ami nem is bukósisak és nem is 2.0. Furának tűnhet, de van értelme: a Hövding ugyanis inkább légzsák, mint sisak és azért nem 2.0, mert már a harmadik generációnál járnak. Ez a sisakokhoz hasonlóan viselőjéhez igazítható méretű gallér részben – a korábbi mechanikus kioldószerkezetek helyett – már beépített mozgásérzékelőt tartamaz, amely másodpercenként 200 alkalommal monitorozza viselője mozgását és amennyiben hirtelen elmozdulást érez, aktiválja a 0,1 másodperc alatt felfújódó sisak részt, amely körbeöleli és védi a kerékpáros fejét.

A beépített, természetesen tölthető akkumulátor hozzávetőlegesen 8 óra üzemidőre képes és persze jelzi, amikor merülőben van, továbbá a telefonnal szinkronizálva egy baleset bekövetkeztekor automatikus értesítést küld a beállított kontaktoknak.

A töltögetés ma már aligha jelent problémát, a számos előny mellett azonban két hátránya is van a Hövdingnek: a 800 grammos önsúlya, illetve a borsos ára, amely a csúcsbukókéval vetekszik.

Mindezekkel együtt városi vagy commuter bringázáshoz kipróbáljuk, amint lehetőségünk nyílik rá.

A képek forrása a Hövding honlapja.

Egy könnyed bicajos kirándulás. Veszprémből indultunk, majd belegurultunk a Balatonba, közben pedig megnéztük magunknak a Veszprém-Balatonalmádi kerékpárutat.

 Folyamatosan keressük a legjobb kerékpáros kiránduló útvonalakat. Írtunk már az Év kerékpárútja szavazásról és a Velencei-tó körbetekeréséről, meg feszegettük már a saját határainkat is.

Most egy kicsit nyugatabbra nézelődtünk és ráakadtunk a nemrég befejezett Veszprém-Balatonalmádi kerékpárútra. Egyből sejtettük, hogy kiválóan alkalmas lehet egy kellemes, ráérős tekerésre, amit a végén a Balaton partján lehet megkoronázni egy sajtos-tejfölössel.

Vonatról le, biciklire fel

Ha Veszprémből indítjuk a túrát és vonattal érkezünk, akkor köszönhetően a piktogramoknak, valamint a kerékpáros jelzőtábláknak, egészen könnyen eljuthatunk a város határáig, ahol a felüljárón átkelve megkezdhetjük ezt a körülbelül 12-15 kilométeres kis túrát a Balatonig. 

Az útvonal kimondottan biztonságos, szinte végig kerékpárúton haladhatunk, ami több helyen megegyezik régi vasúti nyomvonallal. Csak Szentkirályszabadján kell néhány helyen osztoznunk a gyalogosokkal az aszfalton, majd Balatonalmádiban egy kicsit az autókkal is, de ezek nem kimondottan forgalmas útszakaszok.

Északról dél felé tekerve egy kényelmes lejtőn haladunk, a 10-12 kilométer alatt közel 200 méterrel kerülünk közelebb a tengerszinthez, miközben keresztülrobogunk Szentkirályszabadján és a Vödörvölgyön, egészen Balatonalmádiig. Az egész út egy kimondottan laza, élvezetes, nézelődős tekerés, családdal, gyerekekkel is bátran vállalható.

Nekünk a legmelegebb nyári napok egyikére sikerült időzítenünk a túrát és noha készültünk az erős napsütésre, meglepődve tapasztaltuk, hogy sok kellemes árnyékos szakasz található az útvonalon.

Visszafelé kerékpárral?

Na de, mi a helyzet visszafelé? Nem igazán lesz meglepő, de ha dél-észak irányba szeretnénk végigmenni az útvonalon, mondjuk a nyári nyaralás alatt szeretnénk kiruccanni Veszprémbe, megnézni az állatkertet, vagy csak sétálgatni a városban és megkeresni egy-két Kolodkót, akkor ezt a körülbelül 200 méter emelkedést bizony bele kell tenni a lábakba.

Ezért akik ritkábban szoktak kerékpározni és nincsenek hozzászokva, hogy az út több kilométeren keresztül emelkedik – átlagban 2-3 %-kal – azoknak a rossz élmények elkerülése végett érdemes fejben előre rákészülniük erre.

Vagy jöhetnek az olyan praktikák – amit én például életemben először itt láttam – amikor vontatókötelet tekernek a derékra és az első biciklis húzza felfelé a másikat. Nem biztos, hogy ez a megfelelő megoldás.

Lehetőségek

A Veszprém-Balatonalmádi aszfaltcsík egyik legnagyobb előnye a kiváló elhelyezkedése. Ha nem csak egy gyors oda-visszát akarunk letekerni, akkor egy nagyobb túraútvonalba is könnyen beilleszthető, akár egy Balaton kerülés alkalmával is remek kitérőt szolgáltathat.

Köszönhetően annak, hogy Veszprém autóval és vonattal egyaránt könnyen megközelíthető, nyugodtan kezdhetjük innen a Balaton-felvidék felfedezését: Balatonfüred, Tihany és az északi part legnépszerűbb helyei nagyon közel vannak, de tökéletes induló és végállomása lehet egy keleti-medence körnek és még számos egynapos túrának.

 Ajánljuk? Igen ajánljuk!

Nemrég írtunk a Wenckheim kerékpárút az Év kerékpárútja szavazáson elért sikeréről. Az útvonal egy lazább, kirándulós tekerést kínál a kerékpárosoknak az Alföldön. Lenne még egy ajánlatunk azoknak, akik valami hasonló könnyed útvonalat keresnek egy jó kis túrához. Körbe a Velencei-tavon.

A Velencei-tó körül található kerékpáros útvonal nem újkeletű dolog, a hobbibringások már hosszú évek óta koptatják ezt az aszfaltcsíkot, ezért a tó egy kiépített, általában jó minőségű útvonalon tekerhető körbe.

Nem csak az aszfalt van felkészítve a kétkerekűekre, több helyen is találhatóak kerékpáros pihenőhelyek, mivel az útvonal több településen vezet keresztül. Mindig van lehetőség beugrani egy kis vízért a kulacsba vagy megállni egy teraszon pihenni, legyen szó lángososról vagy étteremről.

A környéken több helyen is lehet kerékpárt bérelni, így az élmény azok számára is elérhető, akik csak fürdőzni érkeztek, de valami egyéb időtöltésre is vágynak.

Merről?

A Velencei-tó nagyon könnyen megközelíthető. Autóval az autópálya felől az északi és a déli oldalon is egyszerűen odatalálunk.

Ha vonattal érkezünk, akkor a déli part bármelyik megállójában leugorhatunk a szerelvényről – határozottan érdemes megvárni, amíg megáll – és neki is kezdhetünk a körünknek keleti vagy nyugati irányba. Akik Székesfehérvárig mennek, azok is könnyű helyzetben vannak, mivel a városon keresztül – pár plusz kilométer ellenében – végig kerékpárúton tudnak eljutni Gárdonyba, ahol kezdhetik a tókerülést.

Amennyiben tisztán két keréken szeretnénk elérni a Velencei-tavat, az is megoldható, mivel az északi oldalon található szakasz része a Budapest–Balaton útvonalnak.

Mit láthatunk?

Ha a tekerés mellett szeretnénk még megnézni egy-két érdekességet is, akkor a következő helyekre érdemes időzíteni a pihenőket: Pákozdi csata emlékhely, Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétum, a híres (vagy hírhedt) Miskahuszár Pákozdon vagy a Velencei korzón a sárga padok (amik a tónak háttal lettek felállítva).

Egy apró kitérővel a tó és környéke is megcsodálható a Bence-hegyi kilátóból. Ezeken túl útközben több helyen is meg lehet állni egy kis stégen ücsörgésre vagy akár strandolásra.

• Tippek:

• A déli részen egy-két szakaszon a bicikliút a strand mellett fut végig. Itt figyeljünk a kóválygó fürdőzőkre, mert ők nem mindig teszik ugyanezt.
• Ha meglátogatjuk az arborétumot, érdemes nem a legnagyobb melegben érkezni, mert előfordulhat, hogy az őzek inkább a bozótban hűsölnek, ahelyett, hogy nekünk mutogatnák magukat.
• Ha tele akarjuk tapétázni az instánkat Miskahuszárral, készüljünk, hogy pillanatok alatt meg tud telni a hely iskolás kirándulócsoportokkal (akik valamiért egyből elkezdenek felmászni a szobor lábára), úgyhogy, ha van egy szabad pillanat, azonnal csapjunk le rá.
• Akik montival vagy gravellel érkeznek és éreznek magukban egy kis erőt a mászáshoz, azoknak érdemes meglátogatni a Pákozd fölött található ingóköveket.

Laza

Összességében a Velencei-tó kör egy remek kis túra, ami a harminc egynéhány kilométerével és egyetlen említésre méltó emelkedőjével egyáltalán nem a teljesítményről szól, ezért mindenkinek csak ajánlani tudjuk.

Gyorsan, egy-másfél óra alatt is körbegurulhatunk, de akár fél napot is könnyen eltölthetünk a kerekek pörgetése mellett stégeken lazítva vagy a strandok valamelyikén fürdőzve.

Akik eddig csak tervezték, azoknak nem érdemes tovább várni.

A futár kijött az étteremből, amelynek teraszán ültünk és miközben kivette a tárolóból olasz országútiját, rápillantott a bringámon lévő Garminra. Körbepillantott és elismerő biccentéssel jutalmazta az addig megtett 83 kilométert. Kár, hogy ennek nem tudtam teljes szívemből örülni, mert épp a görcsöt masszíroztam ki a jobb combomból.

Abban a pillanatban nagyon távolinak tűnt a reggeli indulás és a délelőtti szőlőhegyek, de még távolabbinak a célként kitűzött siófoki nyaraló. A táv körülbelül 2/3-át tehettük meg addig, de az egész túra végkimenetele attól függött, milyen állapotba tudom hozni egy hosszabb pihenő alatt a görcsölő lábaim.

Hiába készültem ugyanis már a téli időszaktól, hiába ettem és ittam megfelelően egész nap, alattomos és gonosz kis ismerősöm, az izomgörcs újra megtámadott. Bevetettem mindent: miközben nyújtottam és masszíroztam a lábam, rengeteg sportitallal és sótablettával töltöttem újra szervezetem.

Mindeközben persze számba vettük a túra befejezésére vonatkozó lehetőségeinket is:

• lógó orral felülök egy vonatra és Siófokon találkozunk;
• lógó orral felülök egy vonatra és hazamegyek;
• lógó orral mindannyian felülünk egy vonatra;
• megyünk tovább együtt.

Mivel én nem akartam tönkretenni a többiek túráját, ők pedig semmiképp nem akarták nélkülem befejezni, csakis egy megoldás jöhetett szóba: irány a kerékpárút és Siófok!

Az addig sem Pro Tour tempónk tovább lassult, én pedig még gyakoribb ivással és rendszeres elektrolit-utánpótlással igyekeztem továbbra is a bringán maradni.

Ebben nem annyira volt partner a hosszú és egyenletes Kőszárhegyi emelkedő, illetve a Balatonfőkajár és Akarattya közötti szakasz sem. Összeszorított fogakkal azonban csak sikerült eljutni/feljutni a Magaspartra, ahol újabb masszázs következett, viszont a Balaton látványa és a tudat, hogy már csak két emelkedő van hátra a célig, olyan erőt adott, amely biztossá tette, hogy megcsináljuk mi ezt.

Így is lett. A tervezettnél ugyan lassabb tempóban, ezért kicsit később, de megérkeztünk a nyaralóba, amely – mint kiderült – nem 120, hanem 133 kilométernyire van a Bikás-parktól.

Itt letudtuk az elengedhetetlen nyújtást-lazítást és kiültünk a teraszra, hogy kiélvezzük a tó látványát és azt a kellemes elégedettséget, hogy a nehézségek ellenére csak odaértünk és megcsináltuk, amit elterveztünk.

Miközben teljes erőből bedurrant a nyár és bármilyen sporttevékenység során különösen oda kell figyelni a napvédelemre és a megfelelő hidratálásra, igen távolinak tűnik az április, amikor a siófoki bringatúrát az esőtől tartva, nem túl tavaszias, 1 fokos hőmérsékletben kezdtük meg.

Gyors összefoglaló azok számára, akik esetleg nem olvasták az első részt: a baráti társaságból hárman kitaláltuk, hogy mennyire jó móka lenne végigmenni a frissen átadott Budapest-Balaton kerékpárúton és letekerni Budapestről Siófokra.

A váratlanul alacsony reggeli hőmérséklet okozott némi fejtörést, mert nappal viszont napsütés és kellemes idő volt várható. Az aznapi ruhatárat tehát nem csak a réteges öltözködés szabályait szem előtt tartva kellett összeállítani, de arra figyelemmel is, hogy a levett darabokat minél kisebbre össze lehessen hajtogatni.

Dzseki helyett tehát szélmellény, hosszú ujjú mez helyett pedig karmelegítő, amik aztán kényelmesen beférnek a mez zsebébe az addigra elfogyasztott energiaszeletek helyére, amikor már kisütött a nap.

Szóval kicsit fáztunk a reggeli indulásnál, de legalább az eső nem esett. Ennek megfelelően az út első része Etyekig, a már ismert szakaszon kellemes tempóban és jó hangulatban telt.

Aztán hogy a szőlőhegyre vezető emelkedő az előtte ivott dupla presszó vagy a lelkesedés okozta nagyobb tempó miatt fogott ki rajtam, azóta sem tudom. Pedig se túl meredek, se túl hosszú nem volt, mégis megtréfált.

Olyannyira, hogy kicsit el is bizonytalanodtam, tényleg végig tudok-e menni. Holtpont I.

Aztán ahogy felküzdöttem magam, a látvány és az út kárpótolt: a szőlők és fasorok által határolt hosszú egyenesek, a nem túl barátságtalan emelkedők, a jó minőségű út és a pazar kilátás az egész túra egyik legkellemesebb szakaszává tette ezt az etyeki részt.

Kisütött a nap is, kikerültük az azóta (teljesen indokoltan) átépítés alatt álló kajászói rémet, szépen haladtunk és egy parádésan hosszú gurulást követően már Velencén voltunk.

A Velencei-tavat elhagyva épp azt tervezgettük, hogy Fehérváron hol álljunk meg egy hosszabb pihenőre, amikor ezt az idilli állapotot régi ismerősöm, a görcs törte meg.

Alattomosan, minden előjel nélkül támadott egy enyhe emelkedő közepén, olyan erővel, hogy néhány méter után le kellett szállnom a bringáról. Holtpont II.

Pár perc nyújtás, egy fél kulacs víz, illetve az elővigyázatosságból bekészített sótablettáim első adagja segített bejutni Székesfehérvárra, ahol a tervezett ebédből nem tervezett módon válságtanácskozás lett.

Alighanem mindenki vett már cipőt magának, ezért tudja mikre kell figyelni a vásárlás során: jó-e a méret hosszban és szélességben, nem nyom-e sehol. Amikor azonban futócipő vásárlásra kerül sor, olyan kérdések is felmerülnek, mint a lábboltozat dőlése, azaz a lábállás és a talajfogás. Nézzük, mi is ez!

A futás mozgási fázisai

A futás folyamata alapvetően 4 fázisra bontható:

• az elrugaszkodás során az elrugaszkodó lábon lévő lábujjak is elhagyják a talajt;
• a repülő fázisban mindkét láb (lendítő elöl, elrugaszkodó hátul) és a futó teljes teste a levegőben van;
• a talajfogás során a lendítő láb érintkezik a talajjal;
• az átgördülés során a láb végiggördül a talpon, felveszi az elrugaszkodó szerepet és a folyamat váltott lábakkal ismétlődik.

Az átgördülési fázis egyénenként eltérő lehet, attól függően, hogy a futó lábának melyik részével ér talajt.

A folyamat ezen fázisai során a boka és a lábboltozat kapja a legnagyobb terhelést: a futó teljes testsúlya megtartása mellett az útegyenetlenségek kiküszöbölésében is hatalmas szerepük van. Nem mindegy tehát, hogyan állnak.

WOKANDAPIX képe Pixabay -en található.

A lábállás fajtái

A lábállás kifejezés azt takarja, hogy az átgördülés fázisában a boka milyen irányban és milyen mértékben dől.

Alapvetően három lábtípus különböztethető meg:

• Neutrális vagy normál: a lábboltozat egészséges, a boka a természetes 8-10 fokkal befelé dől, ezzel segítve a becsapódás tompítását.
• Pronáló láb: a boka az egészséges mértéknél jobban dől befelé, a láb inkább belső talpélre terhel. Jellemző a lúdtalpas vagy bokasüllyedéssel küzdő futókra.
• Szupináló láb: az eddigiek ellenkezője, a boka kifelé dől, a láb a testsúlyt a külső talpélre terheli.

A kép a jogasaman.com oldalon található meg eredetiben.

Komolyabb futóboltokban már készítenek talplenyomatot a vásárlás során, azonban a lábállás otthon is ellenőrizhető, mégpedig úgy, hogy vizes lábbal egy száraz lapra vagy anyagra lépünk és megvizsgáljuk talpunk lenyomatát, esetleg megvizsgáljuk, hogyan kopik (futó)cipőink talpa.

Hogyan segíthet egy futócipő?

Jó hír, hogy az enyhébb tartáshibákat a modern futócipők képesek kompenzálni.

A neutrális cipők párnázottsága kisebb, hisz a futó mozgása és a láb természetes csillapítása közel tökéletes, nincs szükség semmilyen kompenzációra.

A szupináló cipők ezzel ellentétben erősen párnázottak, hisz a kifelé dőlő boka nem, vagy alig vesz át a becsapódás csillapításának feladataiból, ezért a cipőnek ezt kompenzálnia kell különféle habszivacsok, gumik, gélek vagy légpárnák segítségével.

A pronáló lábra való stabil cipők – természetesen a csillapítás mellett – különböző mértékben a lábboltozatot is megtámasztják, ezzel stabilizálják a lábat és a futómozgást.

Szabadidősport jelleggel futó, kocogó férfiaknál 85 kg, nőknél 75 kg testtömeg felett, lúdtalp, laza bokaízületek, illetve bokasüllyedés esetén stabil cipőt célszerű választani.

Egy jól megválasztott futócipő sokkal kellemesebb élménnyé teheti a futást, azonban nem csodaszer, ezért komolyabb problémák esetén természetesen javasolt egy ortopéd szakorvossal konzultálni.

„Mi lenne, ha elmennénk Siófokra az új bringaúton?” Nem biztos, hogy pontosan ezekkel a szavakkal, de ez volt a túrát elindító első mondat, még valamikor január végén, február elején. Gyorsan ránéztem a Google Maps-re, megállapítottam, hogy a táv nagyjából 120 km, meg azt is, hogy ez jó nagy őrültség. Aztán igent mondtam.

A szerző felvétele

Mert ugye van az az angol mondás, hogy „No risk, no story”. Ez pedig elég jó kis sztorinak ígérkezett: három negyvenes férfi, akik munka, család és egyéb teendők mellett, némi túlsúly birtokosaként, hobbiból bringázik, végigmegy a frissen elkészült Budapest-Balaton Bringaút (BuBa) teljes szakaszán.

Szóval megállapodtunk, hogy megyünk és elkezdtük a felkészülést.

Ez a komoly kerékpárosokat lehet, megmosolyogtatja, de azoknak a hobbistáknak, akik 40-50-60 km-es köröket mennek hetente egyszer-kétszer, a 120 km-es távra fel kell készülni. Ahogy az be is bizonyosodott, a kerékpározásban is érvényes az a mondás, ami a maratonfutásra, azaz a maratoni táv nem kétszer 21 km.

Szóval elkezdtük a felkészülést, amelynek három hónapja igen változatos elemekből állt: görgőzés, tai-chi, core edzés, görgőzés, jóga, száraz január-február, görgőzés, majd a jó idő beköszöntével végre bringázás a szabadban. Aztán a tavasz még egy kicsit visszaengedte a telet, szóval jöhetett még egy kis görgőzés.

Ahogy közeledett április vége, egyre több lett a kétely, hogy valóban készen állok-e. Hogy fogom bírni erővel? Megússzuk-e műszaki probléma nélkül? Mennyi szint van még Etyeken túl?

A hírhedt kajászói fekvőrendőrökről a lejtő aljában természetesen olvastunk, így tudtuk, hogy a lejtőzéshez előbb mászni is kell. A Biatorbágy-Etyek közötti emelkedőt már ismertem a korábbi, csúnya görcsöléssel végződő kerékpártúráról, de sejthető volt, hogy Siófokig van még pár olyan.

Apropó görcs.

Szintén a felkészülés részeként elkezdtem megtervezni a frissítést, az elektrolit- és folyadékpótlást. Hosszas olvasgatás és kutatást követően a túra menüje a profi kerékpárosok által is rendszeresen fogyasztott rice cake lett egy zabszelettel kiegészítve, a kulacsba pedig Electrolytes FIZZ került, ami a gyártói ajánlás szerint ideális a 3 órát meghaladó sporttevékenységek során.

Mi minimum hat órával terveztünk, szóval egyértelmű volt, hogy ez kell. Az alattomos görcsök ellen már a túra előtti napokban masszív hidratációval, illetve Electrolytes Extreme kapszulákkal készültem, amelyek (SPOILER!) igen jó szolgálatot tettek.

A rice cake ismerős lehet azoknak, akik követik a profi kerékpársportot, mert minden csapat alkalmazza edzések és versenyek során, hogy versenyzőiknek könnyen emészthető, energiában gazdag, könnyen adagolható és jól pakolható tápanyagot biztosítsanak. Számtalan recept van, én arborio rizst főztem és mézet, mazsolát, zabpelyhet, kókuszreszeléket és áfonyát adtam hozzá.

A tálcán történő kihűtést követően könnyen szeletelhető rizsszeletek becsomagolva pont elférnek a mez zsebében. 

Az indulás előtti napokban végig azon izgultunk, hogy ne essen az eső, mert az jelentősen megnehezítené a dolgunk. Nos, végül nem esett, de a túra reggelén 1 fokos hőmérsékletben indultam el otthonról a találkozási ponthoz…

Tudjuk milyen jól tud esni a hajtós edzések után vagy bringatúra közben egy csésze kávé vagy egy tea. Melegben hidegen, hűvösebb napokon pedig természetesen jó forrón. Amellett azonban, hogy csak apró jutalomként alkalmaznánk ezeket a frissítőket, talán érdemes lenne az edzések előtt is fogyasztanunk őket, mégpedig egyik összetevőjük, a koffeint miatt. Hogy állunk ezzel?

Én úgy vagyok vele, hogy ez egyik legjobb pihenési forma, amikor egy több órás tekerés után elkortyolgatunk egy hosszabb kávét a teraszon (sajáton, nem sajáton, mindegy).

Bár tapasztalataim szerint, az amatőr, hobbi bicajosok körében ebben a kategóriában egy nevetségesen nem szoros versenyben nyerésre áll a fröccs, azért mindenkinek bátran javaslom, hogy az alkohol helyett próbáljon ki egy flat white-ot. Vagy egy presszót.

Ezzel a bejegyzéssel viszont nem a saját táboromba szeretnék toborozni, hanem bemutatni, hogy miért érdemes elkortyolni egy jó kávét vagy teát az edzések előtt, milyen kedvező hatásai lehetnek a koffeinnek.

Egyik korábbi bejegyzésünkben már bemutattunk öt érvet a koffein mellett és egyáltalán nem véletlen, hogy számos kimondottan a teljesítmény fokozására kifejlesztett sport-táplálékkiegészítőnek van koffeintartalmú verziója is.

Plusz egy érv

A kutatások egyébként azt mutatják, hogy a koffein fogyasztásának jótékony hatásai főként az olyan állóképességi sportoknál mutatkoznak meg, mint a futás, kerékpározás vagy az evezés.

Ez a blog pedig főként azokhoz szólnak, akik ezek valamelyikét – vagy mindegyikét – művelik, úgyhogy mindenképpen itt a helye.

Az előző 5 érvünk mellé, most egy újabbat sorakoztatunk fel, amely kimondottan fontos a sportteljesítmény fokozásának szempontjából.

Ez pedig nem más, mint az adenozin blokkolása.

Az adenozin egy olyan vegyület, ami folyamatosan felhalmozódik a testben és az agy receptoraihoz kötődve fáradtság- és álmosságérzetet okoz, de ami igazán fontos, hatása miatt a fájdalmat is fokozottabban érzékeljük.

A koffein attól olyan hatásos, hogy szerkezete nagyon hasonló az adenozinhoz, ezért szintén képes kötődni a már említett receptorsejtekhez, ezzel blokkolva az adenozint és meggátolni annak negatív hatásait, javítva ezzel a teljesítményünket.

Mivel a koffeinnek az elfogyasztás után még át kell mennie szervezet emésztőrendszerén és a májon, mielőtt kifejtené a hatását az idegrendszerben, érdemes legalább 60 perccel az edzés vagy verseny előtt elfogyasztani.

Mire figyeljünk?

Bár az edzésmunka egyik nagyon hasznos kiegészítője lehet, figyelnünk kell a koffein megfelelő mennyiségére. Ha túlzásba visszük, olyan problémákat is okozhat, amelyek akár egy egész edzéstervet is lenullázhatnak.

Nagyon ügyeljünk tehát az adagolásra, de ha mégis olyan kellemetlenségeket tapasztalnánk, mint a fejfájás, hasmenés, súlyos gyomorpanaszok, hányás vagy savas reflux, akkor csökkentsük a bevitt mennyiséget vagy szükség esetén vegyük igénybe orvosunk segítségét. 

Akik magas vérnyomással küzdenek, azok inkább mellőzzék, vagy csak nagyon csekély mennyiséget vigyenek be és konzultáljanak kezelőorvosukkal. 

A koffein stimulálja a szervezetet, azonban a túlzott fogyasztással éppen az ellenkezőjét érjük el és csak fáradtságérzés lesz az eredmény, amit gyakran szédülés is kísér. 

Csak ésszel!

A koffein egy remek kiegészítője lehet az edzéseinknek, amit nem mellesleg olyan kellemes és finom forrásból vihetünk be, mint egy jó kávé vagy egy ízletes tea.

Mindenképpen figyeljünk azonban arra, hogy a „minél több annál jobb” elve itt nem érvényesül, úgyhogy figyeljünk az optimális mennyiségre.

Soner Köse képét a Pixabay -ről töltöttem le.